A védánta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy időben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: „te Az vagy”. Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselője Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana Maharsi, Srí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí).
Arthur Osborne: Advaita
(részlet)
A hinduizmus a tanok minden fajtáját és szintjét magában foglalja. Ezek mindegyike helyénvaló, és azoknak a különféle megközelítéseknek felel meg, amelyek a különböző vérmérsékletű és fejlődési fokon álló emberek számára szükségesek. A személyes Isten szereteten és imádáson keresztüli megközelítése jelen van a hinduizmusban, akárcsak a nyugati vagy a szemita vallásokban. Ugyanígy jelen van a szolgálaton alapuló megközelítés is, mely úgy tekint Istenre, mint aki megnyilvánult a teremtményeiben, és úgy tiszteli őt, hogy teremtményeit szolgálja. Mindezek ellenére a Tiszta Létnek mint önmagunk, a világegyetem és minden létező Önvalójának a felismerése a legfőbb és végső Igazság, mely meghaladja a tanok minden más szintjét, anélkül hogy tagadná igazságukat a maguk síkján. Ez az advaita, a nemkettősség doktrínája, melyet a régi idők risijei tanítottak, és különösen Sankarácsárja. Ez a legegyszerűbb és a legmélyebb egyben, lévén a kozmológia minden bonyolultságán túli végső igazság.
A nemkettősség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlő léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévő személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belőle semmit a megszűnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létező Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a „Ki vagyok én?” folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]
Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétől, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sőt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme időlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az „elragadtatás” szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki „elvitetik”, míg az eksztázis jelentése az, hogy „magán kívül” van. A „lélegzetelállító” szó valójában „gondolatelállítót” jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.
Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása
Szvámí Harsánanda: Advaita védánta darsana
(részlet)
DARSANÁK
Az indiai bölcseleti rendszerek nemcsak intellektuális elmélkedések eredményei, hanem a misztikus intuícióé is. Ennélfogva általában a darsana (szó szerint: látni) szót használják rájuk. Ezek a darsanák leggyakrabban négy témát tárgyalnak, melyek: a) a fizikai világ természete, keletkezése és fejlődése, b) az ember és más élőlények természete, c) Isten létezése, természete és tulajdonságai, d) az emberi élet célja és a célhoz vezető út.
A tárgyalt témákkal kapcsolatos különböző álláspontok és eltérő nézetek természetesen különféle iskolákhoz vezettek. Ezen iskolákat két osztályba sorolják: az ásztikára és a násztikára. Az előbbi elfogadja a Védák tekintélyét, míg az utóbbi nem.
VÉDÁNTA DARSANA
A védánta darsana az ásztika iskolák legkésőbbike, mégis a legfontosabb helyet vívta ki magának. Az érvelésnek és a védikus tekintély elfogadásának józan kombinációja, valamint a hosszú, töretlen hagyomány a felelős azért, hogy e megtisztelő helyet elnyerhette.
Noha a praszthánatraja (a három nagy ösvény), azaz az upanisadok, a Brahma-szútra és a Bhagavad Gítá alkotják a védánta darsana alapját, Bádarájana Vjásza Brahma-szútrája (melyet Védánta-szútrának vagy Sáríraka-szútrának is hívnak) foglalja el a legbecsesebb helyet. A szútrák (aforizmák), lévén igencsak tömörek és gyakran homályos értelműek, természetesen nagyban eltérő értelmezésekhez vezettek, s a védánta három ismert rendszerét eredményezték, az advaitát, a visistadvaitát és a dvaitát.
Maga a védánta szó a Védák végét vagy lényegét jelenti. Főképpen az upanisadok alkotják a védántát, mivel általában azok teszik ki a védikus irodalom utolsó részét, és tartalmazzák tanításainak kvintesszenciáját.
ADVAITA VÉDÁNTA
Az advaita védánta darsana Gaudapádának (VII-VIII. század, ő szerezte a Mándúkja-upanisadhoz írt híres Kárikákat) és Sankarának (788-820) köszönheti azt, hogy lenyűgöző doktrínaként rendszerbe foglalták. Sankarának a praszthánatrajához fűzött kommentárjai és néhány független értekezése jelentik az alapkövet, melyre a későbbi advaitinok építkeztek.
Brahman, az egyetlen Valóság
Az advaita azt jelenti, nem-kettős, egyetlenegy. A rendszer ezt a szakkifejezést abból a tényből eredezteti, hogy Brahmant (az Abszolútot) ismeri el az egyetlen valóságként, és tagadja úgy a világ, mint az egyéni lelkek állandó valóságát.
Az advaita metafizika teljes felépítménye azon az alapon nyugszik, hogy Brahman az egyetlen valóság (Brahma szatjam). Ez az állítás a híres upanisadbeli kijelentésen alapul: „szadéva szómja idamagra ásít, ékamévádvitíjam”, „Kedves [Svétakétu], kezdetben [a teremtés előtt] egyedül a Valóság [Brahman] létezett, az egyetlenegy, a kettősség nélküli.” (Cshándógja-upanisad 6.2.1).
Forrás: India misztikája
Szvámí Ráma Tírtha: Én Az vagyok!
A legkevésbé sem változom, nem félek a haláltól,
Sohasem születtem,
És szüleim sincsenek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem okozok szenvedést, és magam sem szenvedek,
Nincs ellenségem, és én sem vagyok ellensége senkinek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forma nélküli vagyok, korlátlan,
Túl téren és időn.
Benne vagyok mindenben, bennem van minden,
Én vagyok a világ boldogsága,
Ott vagyok mindenhol.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Test nélküli, testi változások nélküli vagyok.
Nem az érzékek vagyok, és nem is azok tárgyai.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem bűn vagyok, és nem is erény,
Sem templom, sem istentisztelet,
Sem zarándoklat, sem könyvek nem vagyok.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forrás: India misztikája
Sankara
Sankarácsárja: Átma Bódha
1. Ezen Átma Bódha azért íródott, hogy kielégítse a megszabadulást keresők szükségleteit, akik állhatatos önmegtagadásuk révén már megtisztultak a szennyeződésektől, békéssé és vágytalanokká váltak.
2. A megszabaduláshoz vezető eszközök közül egyedül a tudás a közvetlen – olyan lényeges, mint a tűz a főzéshez, nélküle a megszabadulás nem érhető el.
3. Mivel a tett nem ellentéte a nemtudásnak, nem számolja azt fel. A tudás az, ami felszámolja a nemtudást, olyan biztosan, mint a fény a sötétséget.
4. A tudatlanság miatt tűnik az Önvaló most végesnek. A nemtudás megszüntetésével a tiszta Önvaló magától felragyog, mint a Nap a felhők eloszlása után.
5. A dzsíva tudatlansággal szennyezett, ám a tudás folyamatos gyakorlásával tisztává válik, mert a tudás eltűnik (a tudatlansággal együtt), mint ahogy a tisztítószer a szennyeződésekkel együtt kiülepszik a vízből.
De itt ez a világ! Hogyan lehet egyedül az Önvaló valóságos és nem kettős?
6. A szanszára a vonzódáshoz és az ellenszenvhez hasonló ellentétpárokkal teli. Mint az álom, egy ideig valósnak tűnik, de a felébredéssel szertefoszlik, hiszen valótlan.
Mivel az álmot érvényteleníti a felébredés, tudom róla, hogy valótlan, ám a világ fennmarad, ezért valósnak találom.
7. Amíg mindennek alapját, a nem kettős Brahmant nem látjuk, addig a világ valósnak tűnik, akárcsak az ezüst illúziója egy darab igazgyöngyben.
De a világ olyan sokféle, s te mégis azt állítod, egyetlen létezik csupán!
8. A Legfőbb Úr mindennek a gyökéroka és támasza, ebből ered, ebben marad fenn és ebbe tér vissza minden világ, akárcsak az óceán vízének felszínén megjelenő buborékok.
9. A létezés-tudatosság-boldogságban, mely a mindent átható, örök Visnu, jelennek meg mindezek a különféle dolgok és egyének, mint az aranyból a különféle ékszerek.
Igen ám, de mi a helyzet a számtalan egyéni lélekkel?
10. A mindent átható éter megosztottnak tűnik a különféle tárgyakban (mint például egy üregben, korsóban vagy házban), ám osztatlan marad, amint a határ eltűnik. Ugyanez áll az érzékek egyetlen, nem kettős Urára (mely látszólag istenekként, emberekként, tehenekként stb. jelenik meg a világban).
De az egyéneknek különböző jellemvonásaik vannak, és a különböző körülményeknek megfelelően viselkednek.
11. A jellemvonások stb. szintén csak rávetítések. Az (önmagától íz nélküli) tiszta vizet édesnek, keserűnek vagy sósnak érezzük a hozzá adott anyagtól függően. Ugyanígy a származás, a név, a társadalmi helyzet stb. csak a mindenek nem kettős Önvalójára való rávetítések.
Melyek ezek a járulékok, amelyek ilyen varázslatot művelnek az Önvalón? (A járulékok lehetnek durvák, finomak és nagyon finomak, ahogy az a következőkből kiderül.)
12. Az öt durva elemből (földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből) álló durva test feladata, hogy learassa a múltbéli cselekedetek gyümölcseit, és hogy örömöt és fájdalmat tapasztaljon (az ébrenlét során).
13. Az öt életszélből, az elméből, az értelemből és a tíz érzékből álló finom test, melyet finom elemek alkotnak, az élvezetek céljára szolgál (mint az álmokban).
14. A leírhatatlan és kezdet nélküli nemtudást tartják az okozati testnek (mint a mély álomban). Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló nem azonos e három járulékkal.
Kétely: Ha így van, akkor miért nem nyilvánvaló számomra az Önvaló?
15. Ahogy a tiszta kristály (mely maga színtelen) kéknek látszik kék háttér előtt, úgy az Önvaló is, mely tiszta és makulátlan, azonosnak tűnik a testtel, az érzékekkel, az elmével, az értelemmel vagy a boldog tudatlansággal (azaz az öt burokkal), amikor kapcsolatba kerül velük.
16. Ahogy a rizs hántolása előhozza a (rizsben lévő) magot, úgy kell belátással elkülönítened az Önvalót az azt elfedő burkoktól.
Úgy tartják, az Átman mindenhol jelenlévő. De akkor miért kell belátással felkutatni az öt burkon belül?
17. Bár mindig és mindenhol jelenlévő, az Önvaló nem ragyog minden helyen. Éppen úgy, ahogy a fény csak a kristálytiszta dolgokban tükröződik, az Önvaló is csupán az értelemben látható tisztán.
18. Az Önvalót az értelemben a test tevékenységeinek szemtanújaként kell felismernünk, mely különbözik a testtől, az érzékektől, az elmétől, az értelemtől és a természettől (prakrititől), ahogy a király különbözik alattvalóitól.
Úgy tűnik, hogy az Önvaló részt vesz azok tevékenységeiben, ennélfogva nem lehet azoktól különböző, s nem is lehet szemtanújuk.
19. Ugyanúgy, ahogy a Hold mozogni látszik, amikor a körülötte lévő felhők mozognak, annak számára, aki nem tesz különbséget, az Önvaló is tevékenynek tűnik, pedig valójában az érzékek tevékenyek.
Hogy tevékeny legyen, a testnek és a többinek is értelmesnek kell lennie, pedig érzéketlennek mondják őket. Hogyan cselekedhetnek az értelmes Önvaló részvétele nélkül?
20. Ugyanúgy, ahogy az ember a Nap fényénél végzi tevékenységét (de a Nap nem vesz részt benne), a test, az érzékek stb. is az Önvaló fényében működnek, anélkül hogy az részt venne bennük.
Igen, egyedül az Önvaló az értelem. Tudom magamról, hogy megszülettem, felnőttem, megöregszem, boldog vagy boldogtalan vagyok, és így tovább. Igazam van?
21. Nincs. Aki nem tesz különbséget, az a test és az érzékek jellemzőit (születés, halál stb.) rávetíti a létezés-tudatosság-boldogságra, mint ahogy a kék színt rávetítjük a tiszta égre.
22. Ugyanígy az elme tulajdonságait, mint hogy tevékeny stb., a tudatlanság következtében rávetítjük az Átmanra, ahogy a víz hullámzását a benne tükröződő Holdra.
23. Csak amikor az értelem megnyilvánul, akkor érzünk vonzódást és ellenérzést, örömet és fájdalmat. A mély alvásban, amikor az értelem nem nyilvánul meg, nem érezzük ezeket. Ezért ezek az értelemhez tartoznak, nem pedig az Átmanhoz.
(Az Átman valódi természete a következő:)
24. Ahogy a ragyogás a Napnak, a hűvösség a víznek, a forróság pedig a tűznek öntermészete, ugyanúgy az örök, tiszta létezés-tudatosság-boldogság az Önvaló saját természete.
“Boldog vagyok.” Ezt időnként mindenki átéli, ekképpen a létezés-tudatosság-boldogság megtapasztalása teljesen hétköznapi dolog. Hogyan teheti azonban az ember e megtapasztalást állandóvá és változásoktól mentessé?
25. A létezés-tudatosság az Önvalóhoz tartozik, az én-alak az értelemhez, s e kettő egymástól határozottan megkülönböztetendő. A tudatlanság miatt azonban az ember összekeveri őket, úgy érzi, “(én) tudok”, (és ennek megfelelően cselekszik).
26. Soha semmilyen változás (tevékenység) nincs az Átmanban, sem tudatosság az értelemben. Ám a dzsíva félrevezeti magát, s úgy véli, hogy ő az, aki tud és cselekszik.
27. Miként a kötelet kígyónak, az ember a dzsívát az Önvalónak gondolja, s emiatt eluralkodik rajta a félelem. Ha viszont tudja magáról, hogy ő nem a dzsíva, hanem a Legfőbb Önvaló, akkor tökéletesen mentes a félelemtől.
28. Egyedül az Önvaló világítja meg az érzékeket, az értelmet stb., miként a lámpa megvilágít egy edényt. Nem azok világítják meg az Önvalót, hiszen élettelenek.
Ha az Önvaló nem ismerhető meg az értelem által, akkor nincs megismerő, aki megismerné, s így nem is ismerhető meg.
29. Hogy lásd a lámpást, ahhoz nem szükséges másik fényforrás, hiszen önmagát megvilágítja. Ugyanígy az Önvalónak sincs szüksége más megismerő eszközre, hisz az maga az (élő) megtapasztalás
Ha így lenne, akkor mindenkinek önmagára ébredettnek kellene lennie, minden erőfeszítés nélkül, de ez nem így van.
30. “Nem ez, nem ez.” E védikus tanítás alapján különítsd el a járulékokat, és a nagy mondatok segítségével ismerd fel a dzsívátman (egyéni én) azonosságát a Paramátmannal (Legfőbb Énnel).
31. Az egész tárgyi világ, mint például a test, a nemtudásból születik, és mulandó, mint a vízen úszó buborék. Légy tisztában azzal, hogy az Önvaló ettől különböző, és azonos a Brahmannal (a Legfőbbel).
32. Mivel különbözöm a durva testtől, a születés, halál, öregség, betegség stb. rám nem vonatkozik. Mivel az érzékek sem vagyok, nincs kapcsolatom az érzékek tárgyaival, a hanggal és a többivel.
33. A srutik kinyilvánítják: “Nem az életszél, s nem is az elme, hanem a tiszta (Létezés) vagyok.” Mivel nem az elme vagyok, mentes vagyok a vonzódástól és az ellenszenvtől, a félelemtől és a többitől.
34. „Mentes vagyok a tulajdonságoktól, és tevékenység nélküli, örök, különbözőségek nélküli, makulátlan, változás és forma nélküli, örökké szabad és tiszta vagyok.”
35. „Mint az éter, mindent mindenkor áthatok kívül-belül, változatlan és mindenben ugyanaz vagyok, vágytalanul, tisztán és mozdulatlanul.”
36. „Az örökkévaló, tiszta, örökké megszabadult, egyedüli, teljes üdvű, nem kettős, létezés-tudás, végtelen, legfőbb Brahman vagyok én.”
37. Az „Egyedül a Brahman vagyok” szakadatlan gyakorlása felszámol minden tudatlanságból eredő hajlandóságot, mint ahogy a hatásos orvosság meggyógyítja a betegséget.
38. Vágytalanul, érzékeidet uralva ülj le egy magányos helyen, és megingathatatlan elmével meditálj a végtelen, egyetlen Önvalón!
39. Bölcsen, éles értelemmel az Önvalóban oldj fel minden érzéktárgyat, és mindig az Önvalón meditálj, mely egyetlen és tiszta, mint az éter!
40. Ha elvetsz minden nevet és formát, az Önvaló ismerője vagy, és a tökéletes tudatosság-üdvösség is maradsz.
41. Mivel a legfőbb Önvaló azonos a tudatosság-üdvösséggel, benne nem létezik a megismerő-megismerés-megismert közötti különbség; önmagában ragyog Az.
42. Ha ily módon a szakadatlan meditációban egymásnak dörzsöljük az Önvalót és az egót (mint a tűzgyújtásra használt két botot), akkor a tudásból felcsapó lángok elégetik a nemtudás tüzelőjét.
43. Ha a tudás ekképpen legyőzi a tudatlanságot, mint ahogy a hajnal fényei elűzik az éjszaka sötétjét, az Önvaló a Naphoz hasonlóan teljes dicsőségében felragyog.
44. Igaz, hogy az Önvaló mindig jelen van, a tudatlanság miatt azonban mégsem nyilvánvaló. A tudatlanság legyőzésével úgy tűnik, megtaláltuk, mint a nyakéket saját nyakunkon.
45. Ugyanúgy, ahogy a sötétben tolvajnak nézünk egy oszlopot, a tudatlanság miatt a Brahmant összetévesztjük a dzsívával. Ha azonban a dzsíva valódi természetét meglátjuk, a káprázat eloszlik.
46. A valóság megtapasztalásából eredő tudás azonnal lerombolja az „én” és „enyém” tudatlan képzetét, mely a (sötétben való) tévelygésre hasonlít.
47. A dnyání, aki tökéletesen önmagára ébredett jógi, a bölcsesség szemével minden dolgot az Önvalóban és az Önvalóhoz tartozónak lát, és így mindent az egyetlen Önvalóként érzékel.
És akkor hogyan cselekszik a világban?
48. Ahogy a különféle edények (mint például a korsó, a cserép stb.) mind agyagból készülnek, (a dnyání) azt látja, hogy az egész világegyetem az Önvalóból áll, és semmi sem létezik, csak az Önvaló.
49. Hogy a bölcs még életében megszabaduljon, teljesen le kell mondania járulékairól, és így elérnie a létezés-tudatosság-boldogság állapotát, akárcsak a lárvának, mely darázzsá válik.
50. A jógi, miután átszelte az illúzió óceánját, s leszámolt a vonzódások és ellenszenvek démonaival, egyesül a békességgel, s az Önvalóban leli örömét, fényesen ragyogva.
51. A dzsívanmuktát, megszabadulva minden mulandó, külső gyönyör iránti vágytól, az Önvaló boldogsága burkolja be, önmaga természetes állapotában (szilárdan) áll, s befelé fénylik, mint az agyagedényben világító lámpa.
52. Ugyanúgy, mint az éter, amelyet nem szennyeznek a benne lévő dolgok, a bölcset sem érintik az őt körülvevő járulékok. Mindentudóként olyan marad, mint a bolond, aki semmit sem tud, és úgy vándorol, mint a szél, ragaszkodásoktól mentesen.
53. A járulékok (a test, az érzékek stb.) eltűnésével a megkülönböztető jegyektől így megszabadult bölcs feloldódik a mindent átható Létezőben, Visnuban, mint víz a vízben, éter az éterben vagy tűz a tűzben.
54. Amit ha elértél, nincs többé elérnivaló, nincs azon túli és azt meghaladó boldogság, nincs azon túli és azt meghaladó tudás – ismerd fel, hogy az a Brahman!
55. Amit ha látsz, nem marad más látnivaló, ha azzá válsz, nincs visszatérés a létforgatagba, ha megismered, nincs semmi megismernivaló – ismerd fel, hogy az a Brahman!
56. Ami megtölt minden szegletet, fent, lent és ezek között létezik, maga a létezés-tudatosság-boldogság, nem kettős, végtelen, örök és egyetlen egy – ismerd fel, hogy az a Brahman!
57. Ami örök, zavartalan boldogságként, egyetlenként megmarad, amire még a védánta is (csak közvetetten) utal a „nem ez, nem ez” kizárásos módszer által – ismerd fel, hogy az a Brahman!
58. Brahmá és a többi istenség a Brahman határtalan üdvének csak egy kicsiny részét élvezi, saját jussának megfelelően ízlelve az Üdvöt.
59. Minden dolog kapcsolatban van a Brahmannal, egyedül a Brahman az összes tevékenység alapja, ezért a Brahman áthat mindent, mint a vaj a tejet.
60. Ami nem finom, sem pedig durva, nem rövid, sem hosszú, nem született, s nem múlik el, ami mentes formától, tulajdonságtól, színtől – ismerd fel, hogy az a Brahman!
61. Melynek fényétől ragyog a Nap és a többi égitest, ám azok nem világítják meg őt, s melynek fényében látható minden – ismerd fel, hogy az a Brahman!
62. Mint a tűz az izzó vasgolyót, úgy hatja át a Brahman az egész világot kívül-belül, megvilágítva azt, miközben önmaga is fénylik.
63. A Brahman különbözik a világegyetemtől, még sincs semmi, ami tőle különbözne. Ha bármi más tőle különbözőnek látszik, az illúzió csupán, mint a víz a délibábban.
64. Bármit látunk vagy hallunk, az nem különbözhet a Brahmantól. Az igaz tudás szerint a Brahman a kettősség nélküli létezés-tudatosság-boldogság.
65. Csak a bölcsesség szeme képes meglátni a mindenütt jelenlévő létezés-tudatosság Önvalót, a nemtudásé nem, mint ahogy a vak sem láthatja a tündöklő Napot.
66. A dzsíva, kit a hallás, elmélkedés és meditáció által fellobbantott tudás tüze megperzselt, s ki így megszabadult minden szennytől, önmagában fénylik, mint a (salaktól megszabadított) arany.
67. Mivel felkelt a tudás Napja, a sötétség eloszlatója a szív éterében, (az Önvaló,) a mindent átható, mindenek fenntartója mindent megvilágítva ragyog.
68. Aki Önvalója örök boldogságú, makulátlan szentélyében áldoz, melyet tér, hely, idő nem korlátoz, mely mindenütt jelen van, melyhez nem férhetnek hozzá az ellentétpárok, mint a hideg-meleg stb., az lemondott a tettekről. Az ilyen ember mindentudó, mindent átható és halhatatlan lesz.
Így végződik az Átma Bódha.
Fordította Malik Tóth István
Forrás: India misztikája
A fordítás Srí Ramana Maharsi átültetése alapján készült, de figyelembe vettük Camille Svensson, Charles Johnston, Szvámí Csinmajánanda és Szvámí Nikhilánanda átültetését is. A dőlt betűs részeket Srí Ramana Maharsi vetette közbe a könnyebb érthetőség kedvéért. Köszönettel tartozunk Fajd Ernőnek nélkülözhetetlen tanácsaiért.