Indiában a különböző spirituális ösvényeket és tanokat ősi időktől fogva különböző szellemi központok képviselték, köztük az Arunácsala az advaita rendszerét és az Ön-kutatás ösvényét. Noha ez a legközvetlenebb ösvény, az idők során mégsem ez volt a legnépszerűbb, mivel a legtöbb ember számára túl szigorúnak és nehéznek tűnt. Az Ön-kutatás közvetlen útja nehezen elérhető volt az emberiség számára, minél fogva az Arunácsalát kevésbé fontosnak tartották, mint a nem annyira közvetlen elméletek és jobban gyakorolható ösvények központjait.
Úgy vélik, hogy korunkban a közvetlen utat Siva újra megnyitotta előttünk Srí Ramana Maharsi formájában. Ami elérhetetlen volt, most ismét elérhető, ami magasan a hegyoldalban rejtőzött, az a Hegy lábához került (a Hegy lábánál található a Srí Ramanásramam).
Az Arunácsala szellemi ereje újra tevékennyé vált, hasonlóan a régi korokhoz. Bizonyíték rá az a rengeteg, szó szerint százezernyi ember, aki minden hónap teliholdjakor körüljárja a Hegyet.
Mivel ilyen fontos szerepet játszik az Arunácsala történetében Srí Ramana, elevenítsük fel életének azokat a mozzanatait, melyek a Hegy szempontjából érdekesek.
A Hegy neve már gyermekkorában izgalommal töltötte el a Maharsit. Amikor, még iskolás fiúként, találkozott egy rokonával, aki Tiruvannámalaiban járt, és megtudta tőle, hogy ott található az Arunácsala, a hír szinte sokkolta őt, és az öröm érzésével töltötte el, hogy a szent Hegy tulajdonképpen felkereshető a Földön. Amikor Önmagára ébredése után tizenhét évesen elhagyta otthonát, akkor Atyja, az Arunácsala keresésére indult. A tiruvannámalai nagytemplomba való megérkezését követően, életének több mint ötven éve alatt soha nem hagyta el újra a szent Hegyet.
Még amikor ifjúként egy barlangban a Hegyen élt, követői megkérték, hogy írjon egy áhítatos himnuszt, mely segíti őket gyakorlásukban. Bhagaván körbejárta a Hegyet tanítványaival, és megkomponálta az Aksara Mani Málai gyönyörű himnuszát az Arunácsalához, melynek éneklése közben könnyek patakzottak a szeméből. Az utolsó napon, amint halálos ágyán feküdt, a tanítványok egy csoportja kis szobája előtt ülve ezt a himnuszt énekelte. ő meghallotta, mielőtt az utolsót lélegzet elhagyta volna, és két örömkönny csordult ki szeme sarkából. Halálának pillanatában hatalmas hullócsillag volt látható, amint lassan áthaladt az égbolton, és eltűnt az Arunácsala csúcsa mögött.
Hogy Srí Ramana mennyire azonosult a Heggyel, azt a következő eset is kiválóan szemlélteti. Amikor az Öt versszak a Srí Arunácsalához című, szanszkrit nyelven szerzett verséhez egyik követője záró versszakot költött, és úgy fogalmazott, hogy Srímad Ramana Maharsi, akkor Bhagaván, amikor tamilra fordította ezt a verset, azt írta, hogy Arunagiri-Ramana, vagyis a Ramana formáját öltött Arunácsala énekelte ezt a dicshimnuszt.